csillagjáró

Napok óta kinn téblábolunk a hóban, olyan sok van belőle, hogy dőzsölünk a jóban. Milánnak térdig ér, imádja. Gyűri, gyalogol, hol a hó őt, hol ő tapossa jól meg ezt a fehér mindenséget. Reggelente mikor Dávid alszik, kimegyünk kikotorjuk magunkat, kikotorjuk a madarak eleségét, a macskák útvonalát. Hogy nekik is könnyebb legyen. Mindenki kap valami kis finomságot. A rigók már el sem repülnek, reggel ott várnak minket. A macskák jönnek a saját kényük szerint, nem fognak hizelegni a falatokért, de tudjuk, hogy ilyen hidegben életmentő. Csak ők nem alázkodnak. Megyünk harkályokat hallgatni a kert végébe, ahogyan kopácsolnak, visszhangzik az udvar. sok-sok udvar vége találkozik, és olyan senki földje nekik, nyugodalmas. Aztán mi is bejövünk melegedni. Napok óta nem nyúl a meséhez, vonatozik. Mindig talál valami tennivalót, mintha ez a rendegetg hó, őt is réveteg hangulatba ejtené, olyan lassú és békés folyású az élet itt falun. Nem lehet akarni, csak épp a legszükségesebbet. Még azt is átgondoljuk, hogy a boltig elmenjünk-e szánkóval.... Ma reggel elővette a játékszaxofonját és zenélt. Majd komolyan mondja, hogy most lányzenét játszik. Aztán, hogy anyazenét. Az bizony áthajlott a lányzenébe. Aztán kértem játszon fiúzenét. Nagy alaposággal fújta meg a hangszerét. Fontos volt, hogy más legyen az a fiú zene.....hallatszódjon a fiúsága.....