csillagjáró

Azt tapasztalom, hogy a tréning jó hatással van a gyerekeimmel megélt kreativitásomra is. Lefekvéskor, mivel apa ma nem volt velünk, kitaláltam, hogy küldjünk neki jó éjszakát üzenetet. Mindenki becsukta a szemét és elképzelte őt, aztán háromra egyszerre mondtuk, hogy jó éjszakát apa. Nagyon tetszett nekik, Milu még kételkedett, hogy ezt ő úgysem hallja,. De igen, hallja, csak a szívével. Mert ott van egyedül és ránk gondol és akkor meghallja. Annyira belejöttünk, hogy még számba vettük ki szereti őket. Hangosan sorra egyesével. A kicsi magában mormolta utánnam a neveket. Aztán megkérdeztem, hogy ők kiket szeretnek. Erre szabadon jöttek a nevek tőlük. Érdekesek a választások, az ötéves a lányunokatesóját említette és egy fiú barátját, a kétéves az apját és az apai nagymamáját.... És ekkor megjött egy sms a telefonomra....igzatta őket, hogy ki lehetett, mondtam, hogy valaki aki ugyankkor miránk gondolt és ez a bizonyítéka, hogy ez az üzenősdi működik. Megbeszéltük, hogy csak reggel árulom el, hogy ki is küldte....Boldogok lesznek, hogy az apukájuk volt az......

Ma megyek Milánért, sok gyerek körülöttünk, mindig nagy vidámság, ha délidőben betéved egy anyuka. Látom, hogy a fiam jókedvűen belerúg Kristófba. Jól nevelt szülőhöz mérten komolyan megdorgálom. Mostanában szokása, hogy rugdos. Bementünk Szolnokra és séta közben gondoltam előveszem ezt a témát. Kérdezem, hogy mi volt az a rúgás, miért csinálta. Néz rá, nem szól. Mérges voltál, vagy örültél? - faggatom tovább. Örültem. Ekkor kapcsoltam, hogy mi is történik. Egy évvel ezelőtt amikor az örömét akarta kifejezni, odaszaladt a kijelölt célponthoz és megölelte. Aztán már tavaly, a Kristóf húzódkodott, másfél évvel idősebbként neki ez már ciki volt. Mostanra ő is rájött, hogy a fiúk nem ölelkeznek. Ő pedig továbbra is örül Kristófnak, de hát akkor hogyan is fejezze ezt ki. És itt a bökkenő, amikor rádöbbentem,hogy én magam sem tudom jó tanáccsal ellátni. Mit is csinálnak a fiúk, amikor örülnek egymásnak. és mondjuk nincsenek helyzetben, hogy elrohanjanak játszani? A levegőbe feldobott kérdésem: hogyan örülnek a fiúk egymásnak?  

ingaéletet élünk Budapest és Dédifalva között. Már Pest határán jártunk. Dávid felébredt. Már igen elunta Milán magát, így nagyon megörült Dávidnak. Jó reggelt Dávid. Szeretlek, szép a cipőd.

Napok óta kinn téblábolunk a hóban, olyan sok van belőle, hogy dőzsölünk a jóban. Milánnak térdig ér, imádja. Gyűri, gyalogol, hol a hó őt, hol ő tapossa jól meg ezt a fehér mindenséget. Reggelente mikor Dávid alszik, kimegyünk kikotorjuk magunkat, kikotorjuk a madarak eleségét, a macskák útvonalát. Hogy nekik is könnyebb legyen. Mindenki kap valami kis finomságot. A rigók már el sem repülnek, reggel ott várnak minket. A macskák jönnek a saját kényük szerint, nem fognak hizelegni a falatokért, de tudjuk, hogy ilyen hidegben életmentő. Csak ők nem alázkodnak. Megyünk harkályokat hallgatni a kert végébe, ahogyan kopácsolnak, visszhangzik az udvar. sok-sok udvar vége találkozik, és olyan senki földje nekik, nyugodalmas. Aztán mi is bejövünk melegedni. Napok óta nem nyúl a meséhez, vonatozik. Mindig talál valami tennivalót, mintha ez a rendegetg hó, őt is réveteg hangulatba ejtené, olyan lassú és békés folyású az élet itt falun. Nem lehet akarni, csak épp a legszükségesebbet. Még azt is átgondoljuk, hogy a boltig elmenjünk-e szánkóval.... Ma reggel elővette a játékszaxofonját és zenélt. Majd komolyan mondja, hogy most lányzenét játszik. Aztán, hogy anyazenét. Az bizony áthajlott a lányzenébe. Aztán kértem játszon fiúzenét. Nagy alaposággal fújta meg a hangszerét. Fontos volt, hogy más legyen az a fiú zene.....hallatszódjon a fiúsága.....

Itt ragadtunk falun. Szombaton elkezdett esni a hó, majd csak esett és esett, amig térdig nem ért. Két kicsi gyerekkel nem volt értelme felmenni Pestre. Na és kinek volna kedve itthagyni ezt a gyönyörű vidéket. Este elmentünk szánkózni, az utcán lovasszánokon utaztak az emberek. Mivel még a főutvonalakat is belepte a hó, mással nem is volt értelme. És ez a csípős hideg, Erdélyt jutatta eszembe. Imádom ezt a hideget, már azért nem fázom mert minden olyan szép. Az utca tele van fenyőfákkal, s ahogyan megül rajtuk a hó, az meseország.

Hirtelen Milán elkezdett rohangálni a lakásban egy kendővel a kezében. Itt a láva, belep téged is. A hirtelen felindulásból kitalált játék lényege, hogy a láva mindent elborít és szaladni kell előle. Így hát szaladtam Dáviddal a karomon szobáról szobára, aztán mikor mindent elborított a láva, segített, hogy a konyhában még nincs és oda menekülhetek.......

Dávid fürdött a kiskádjában, amit Milán nehezen viselt. Ő is ment volna játszani már vele. Így aztán indult a piszkálódás. Dávid csapkodott, élvezte a lábacskáival a vizet. Szerencsére olyan a kiskádja, hogy belefektetem és megmarad benne egyedül, nem borul, dőlöngél semerre. Így már indult is a hajó, hullámzott a tengeren. Dávid csapkodta a vizet, Milán kapaszkodott. Dőlöngéltünk, jobbra balra, Milán kormányozott hevesen. "Orrvitorlát leengedni!" Aztán jött egy heves szélvihar és felkapta a kapitány kalapját. Kapitány, a kalapod! kiabálta Milán és már nyúlt is érte. S visszaadta a kapitánynak.

Játszottunk, a fél éves és a három éves együtt. Sok volt a móka és a kacagás.

 

Hazajöttünk a nagymamától és Milán kiszabadult. Rosszalkodni vágyott, féktelenné vált, hajtotta a teste, hogy kimozogja mindazt, ami a jól viselkedéstől beleszorult. Térre volt szüksége, ahol nincsenek szabályok, tiltó és nevelő táblák, az lehet ami akar, szabadon akarhat, lélegzete van csak úgy....Persze nem egyedül, ehhez társra volt szüksége, aki részese ennek az őrült iramnak, a féktelen és felnőtt szemmel hátborzongató ötleteknek. Persze én is szülő maradtam és egreciroztatni kezdtem. Aztán szép lassan olvasni kezdtem a mozgásában a vágyait. És ahogyan látni kezdtem őt a kis őrült szabadságharcost, úgy olvadt le szülői mivoltom. Belefeledkeztem a szemlélésébe. Jelen voltam és részesévé váltam az ő játékának. Nem passzív megfigyelő lettem, hanem én lettem a jelenlét, aki beléfeledkezik, aki figyelmével átmossa ezt a kusza vágyaktól csapzott gyermeket.

És ettől a jelenléttől megszületett a tér. A tér, ahol nincs ítélet, nincs illem, noncs korda.

 

Olyan ritkán tudok jelen lenni, nem szülőként, nem is gyerekként, hanem pusztán egy rácsodálkozó, ragyogó jelenlétként. Olyan ritkán tudok ítéletek nélkül belefeledkezni az ő örömébe. És közös örömmé tenni azt.

 

És beindult dőltek belőle  a rímek, körbe szaladgálta a lakást, hangosan kántálva: "Hátra megyek, mindenkinek segíthetek". Majd mint egy piaci kofa kiabálta: eladó, eladó...S már egészen máshol van lélekben, egyszer csak hallom: "Táncolnak az angyalok"

 

S már ül le rajzolni. Fektetem le a kicsit, ő hozza a rajzot, csendben oson be a szobába, "anya neked rajzoltam". Születnek sorban a színes krix kraxok.

 

S megvilágosodtam, Erre van szükségünk, nekünk mindenképpen. Táncterápia, szülőnek és gyereknek közösen, ahol a szülők, nem szülői mivoltukban vannak jelen, hanem mint aki részese ennek a térnek, amit a gyermeke rajzol meg a mozgásával és feltölt az érzéseivel.

Péntek este, a Madárdal zenekarnak van karácsony esti találkozója. Szerencsétlen módon olyan termet kaptunk, ahol sok az üres tér. A terem felében székek, szinpad, és ott tátong a nagy üres tér. Nem kell sok tapasztalat hozzá, hivogató ez a tér a kismanóknak. 15 perc után már 6-7 gyerek rohangál, tölti ki, rajzolja tele a mozdulataival ezt a teret. Hiszen ilyenek ők, hogy mindent ki akarnak tölteni, amit szabadon hagynak  a felnőttek. Tereket akarnak, ahol nincsenek előre írt szabályok, viselkedési formulák, pusztán rájuk van bízva, hogy mit is tegyenek vele.

Aztán másnap Makám koncert. A nézők többsége elfelejtett eljönni. Talán a vásárlás hevében , elmaradt a lélek felkészítése az ünnepre. Mindenesetre most is sok tér maradt, s a helyzet ugyanaz lett. Volt mit teletölteni, jó zeneszó mellett. Milánnak azóta kedvence a Makám, s amint meghallja ugyanazokat a zenéket, mint a koncerten, már indul be, táncolnak a lábai. Szinte akaratlanul is viszik. Mondja, hogy "anya zenét, mint a koncerten!" 

 

Felkapott téma, imádja a szakirodalom: a gyermeki agresszió és indulatkezelés. Hogy milyen nehéz megtanulni a gyerekeknek az indulataikat kezelni. Hát még a szülőknek....:) Arról persze kevesebben írnak, hogy milyen nehéz a gyereknek, legalábbis az én fiúgyermekemnek biztosan, a finom, lágy érzelmeket kifejezni. Az indulat kibukik, eltörölhetetlenül kitör, szabályozni, nyesegetni, feltétlenül feladatunk. Na, de hogyan is csalogatom elő a finom érzést, amikor egy simogatás is görcsös kezekkel indul, hiszen, annyi minden benn szorul, ami gyors, heves, és akarat. Az igazi feladat mégis a decrescendo elsajátítása.....